Szeretettel üdvözöljük Oroszországon
Kivánságaid
Kétségkívül, mint túrista, minel több emlékeket szeretnél megőrizni a látottakról és megosztani élményeidet a világhálón, és nem biztos, hogy ezt Te ne tudnád megcsinálni.
Utazásaid
Észrevetted már, hogy a képeken a dolgok másként festenek? Tálán nem fért bele minden a képbe!
Emlékeid
A mi munkánk eredménye. Szeretnénk, hogy csakis minőségi emlékeid maradjanak, amelyeket megoszthatsz bárkivel!
SZENTPÉTERVÁR
3 nap/2 éjszaka
Nap1.
Érkezés Szentpétervárra menetrend szerinti járattal. Találkozás az idegenvezetővel. Autóbuszos városnézés során megismerkedünk a csodálatos városközponttal, hiszen az itt található nevezetességek igazán világhírüek. Ellátogatunk a város szívébe – a Péter-Pál erődbe, ahol orosz cárok nyugszanak. Megcsodáljuk a Szt. Izsák Székesegyházat, a Szenátus teret a Puskin költeményéből híres Bronzlovassal, a hagymakupolás Véren épült Megváltót, a Nyári Kertet, a Felvonulás teret és az Auróra cirkálót. A város első kikötőjét a Vasziljevszkij szigeten és az első lakóépületét – I.Péter házikóját is látjuk. Egy sétát teszünk a Palota téren, melynek keretén belül megtekintjük a történelemkönyvekből híres Téli Palotát, az Admiralitást, illetve a Vezérkari épületet. Az egész utunk fénypontjaként ellátogatunk Oroszország legnagyobb és leghíresebb múzeumába, az Ermitázsba. Csak néhány nevet idézve a gazdag kínálatból: Leonardo da Vinci, Raffaello, Michelangelo, Caravaggio, El Greco, Rembrandt és Rubens
Nap2.
Kirándulás Szentpétervár környékére, Puskinba (Carszkoje Szelo), amely már a 18.században az orosz cárok nyaralója volt. A francia kert területén az európai barokk építészet egyik legnagyszerűbb alkotása, a Katalin-palota található. A palota termeit az uralkodók bálokra és fogadásokra használták. A Nagy Trónterem, a Fehér és a Zöld Ebédlő, az Arany Szobasor lenyűgözőek a látogató számára. Itt látható a Borostyánterem is, amit a Vilag 8.csodájának hívnak. A városban a klasszicista stílusú Sándor-palota és a Liceum, ahol tanúlt Puskin, találhatóak. Ezután a kirándulást
Pavlovszkban folytatjuk, amely cárok kedvelt vadászterülete volt. A gyönyörű palotát Nagy Katalin fiának, Pálnak ajándékozta. Itt többek között említésre méltó a Háború és Béke Szalon, az Olasz és a Görög termek, valamint a Lovagterem.
Nap3.
Kirándulás Petrodvorecbe, amelyet jogosan az „orosz Versailles” néven emlegenek. Petrodvorec alapitója I.Péter cár, aki a tenger partján egy pompázatos reprezentatív nyaralót epittetett fel. A káprázatos Nagy Palota, a több szintből álló és szökőkutakkal, vízesésekkel, szobrokkal és pavilonokkal diszitett park felejthetetlenné teszik a kirándulást.
Transzfer a repülőtérre.
A programok sorrendje a vendégek érkezési és indulási időpontjától függően korrigálható, igény és érdeklődési kör alapján. (Pl.a program a következő kirándulásokkal egészíthető ki):
Folklor-Show. Egy eredeti orosz folklór zenével, tánccal, népviseletbe öltözött művészek előadásában. Kezdés az esti órákban.
Hidak nyitása. Hajózás idején minden éjszaka megnyitják a hajóforgalom előtt a Néván átívelő hidakat. Az éjszakai buszos városnézés lehetöséget nyújt Szentpétervár egy másabb arculatát megismerni, megcsodáni a fehér ejszakák idején megnyitott nevai hidakat. Ezen programot ajánljuk a várost átszelő sok-sok csatornán megtehető hajókirándulás során is.
Orosz balett. Közismerten világhírű. Válogathatunk akár klasszikus orosz balett, akár mai modern előadások között.
SZENTPÉTERVÁR
5 nap/4 éjszaka
Nap1.
Érkezés Szentpétervárra menetrend szerinti járattal. Találkozás az idegenvezetővel. Autóbuszos városnézés során megismerkedünk a csodálatos városközponttal, hiszen az itt található nevezetességek igazán világhírüek. Ellátogatunk a város szívébe – a Péter-Pál erődbe, ahol orosz cárok nyugszanak. Megcsodáljuk a Szt. Izsák Székesegyházat, a Szenátus teret a Puskin költeményéből híres Bronzlovassal, a hagymakupolás Véren épült Megváltót, a Nyári Kertet, a Felvonulás teret és az Auróra cirkálót. A város első kikötőjét a Vasziljevszkij szigeten és az első lakóépületét – I.Péter házikóját is látjuk. Egy sétát teszünk a Palota téren, melynek keretén belül megtekintjük a történelemkönyvekből híres Téli Palotát, az Admiralitást, illetve a Vezérkari épületet. Az egész utunk fénypontjaként ellátogatunk Oroszország legnagyobb és leghíresebb múzeumába, az Ermitázsba. Csak néhány nevet idézve a gazdag kínálatból: Leonardo da Vinci, Raffaello, Michelangelo, Caravaggio, El Greco, Rembrandt és Rubens.

Nap4.
Szentpétervár legnagyobb és legfontosabb templomai, a Szent Izsák Székesegyház és a Véren Épült Megváltó temploma részletes megismerése. A Szent Izsák Székesegyház a város egyik legismertebb szimbolumává vált, a világ legmagasabb bazilikáihoz tartozik, a diszitését pedig az “épitészet szimfóniájának” hívják. A Véren Megváltó templom II. Sándor cár emlékére épült, és a mozaikok remekművét képezi. Ezután egy kihagyhatatlan hajókirandulásra invitáljuk a kedves vendégeket, amely során érthetővé válik, hogy Szentpétervár nem véletlenűl kapta meg az Észak Velencéje elnevezést
Nap5.
Szabadidő. Transzfer a repülőtérre.
A programok sorrendje a vendégek érkezési és indulási időpontjától függően korrigálható, igény és érdeklődési kör alapján. (Pl.a program a következő kirándulásokkal egészíthető ki):
Folklor-Show. Egy eredeti orosz folklór zenével, tánccal, népviseletbe öltözött művészek előadásában. Kezdés az esti órákban.
Hidak nyitása. Hajózás idején minden éjszaka megnyitják a hajóforgalom előtt a Néván átívelő hidakat. Az éjszakai buszos városnézés lehetöséget nyújt Szentpétervár egy másabb arculatát megismerni, megcsodáni a fehér ejszakák idején megnyitott nevai hidakat. Ezen programot ajánljuk a várost átszelő sok-sok csatornán megtehető hajókirándulás során is.
Orosz balett. Közismerten világhírű. Válogathatunk akár klasszikus orosz balett, akár mai modern előadások között.
SZENTPÉTERVÁR
8 nap/7 éjszaka
Nap1.
Érkezés Szentpétervárra menetrend szerinti járattal. Találkozás az idegenvezetővel. Autóbuszos városnézés során megismerkedünk a csodálatos városközponttal, hiszen az itt található nevezetességek igazán világhírüek. Ellátogatunk a város szívébe – a Péter-Pál erődbe, ahol orosz cárok nyugszanak. Megcsodáljuk a Szt. Izsák Székesegyházat, a Szenátus teret a Puskin költeményéből híres Bronzlovassal, a hagymakupolás Véren épült Megváltót, a Nyári Kertet, a Felvonulás teret és az Auróra cirkálót. A város első kikötőjét a Vasziljevszkij szigeten és az első lakóépületét – I.Péter házikóját is látjuk. Egy sétát teszünk a Palota téren, melynek keretén belül megtekintjük a történelemkönyvekből híres Téli Palotát, az Admiralitást, illetve a Vezérkari épületet. Az egész utunk fénypontjaként ellátogatunk Oroszország legnagyobb és leghíresebb múzeumába, az Ermitázsba. Csak néhány nevet idézve a gazdag kínálatból: Leonardo da Vinci, Raffaello, Michelangelo, Caravaggio, El Greco, Rembrandt és Rubens.
Nap2.
Kirándulás Szentpétervár környékére, Puskinba (Carszkoje Szelo), amely már a 18.században az orosz cárok nyaralója volt. A francia kert területén az európai barokk építészet egyik legnagyszerűbb alkotása, a Katalin-palota található. A palota termeit az uralkodók bálokra és fogadásokra használták. A Nagy Trónterem, a Fehér és a Zöld Ebédlő, az Arany Szobasor lenyűgözőek a látogató számára. Itt látható a Borostyánterem is, amit a Vilag 8.csodájának hívnak. A városban a klasszicista stílusú Sándor-palota és a Liceum, ahol tanúlt Puskin, találhatóak. Ezután a kirándulást Pavlovszkban folytatjuk, amely cárok kedvelt vadászterülete volt. A gyönyörű palotát Nagy Katalin fiának, Pálnak ajándékozta. Itt többek között említésre méltó a Háború és Béke Szalon, az Olasz és a Görög termek, valamint a Lovagterem.
Nap3.
Kirándulás Petrodvorecbe, amelyet jogosan az „orosz Versailles” néven emlegenek. Petrodvorec alapitója I.Péter cár, aki a tenger partján egy pompázatos reprezentatív nyaralót epittetett fel. A káprázatos Nagy Palota, a több szintből álló és szökőkutakkal, vízesésekkel, szobrokkal és pavilonokkal diszitett park felejthetetlenné teszik a kirándulást.
Nap4.
Szentpétervár legnagyobb és legfontosabb templomai, a Szent Izsák Székesegyház és a Véren Épült Megváltó temploma részletes megismerése. A Szent Izsák Székesegyház a város egyik legismertebb szimbolumává vált, a világ legmagasabb bazilikáihoz tartozik, a diszitését pedig az “épitészet szimfóniájának” hívják. A Véren Megváltó templom II. Sándor cár emlékére épült, és a mozaikok remekművét képezi. Ezután egy kihagyhatatlan hajókirandulásra invitáljuk a kedves vendégeket, amely során érthetővé válik, hogy Szentpétervár nem véletlenűl kapta meg az Észak Velencéje elnevezést.
Nap5.
Puskin-lakás Múzeum. Puskin neve mindenki számára ismerős. A Mojka 12.szám alatt található múzeum – Puskin lakása — meglátogatása lehetőséget kínál bővebben megismerni a híres költő munkásságát és betekintést nyújt Puskin élete utolsó, tragikus óráiba is.
Orosz múzeum. Az orosz művészetek leggazdagabb tárháza Mihály nagyherceg 19.század elején épült palotájában kapott helyet. Gyűjteménye több, mint 400 ezer db. Óorosz ikonokat látunk majd, pl.Rubljov és Feofán Grek alkotásait. Ivanov, Kiprenszkij, Ajvazovszkij, Polenov, Repin, Siskin – felsorolhatalan a többi híres festő.
Faberge-múzeum. A gyűjtemény a 19-20 századi orosz ékszerész és díszítő-kézműves alkotások legremekebbjeit mutatja be. Legértekesebb közülük az a 9 db húsvéti tojás, amelyeket Faberge cári megrendelésre készített. A múzeum a város központjában van, a volt Suvalov-palotában. A palota belső építészetileg és berendezésével is lenyűgöző
Nap6.
Szentpétervártól kb 180 km távolságra van. Óorosz város (több mint 1155 éves) – az orosz állam bölcsője és a pravoszláv egyház központja. Nincs még egy ilyen orosz város, ahol ennyi középkori emlékmű, építmény lenne található. Programunk során megismerjuk a város magját (Kreml), a Szent Szofia templommal és Oroszország 1000 éves fennállásának emlékművével, ellátogatunk a ma is működő Szent György férfikolostorba és a skanzenbe.
Nap7.
Konstantin palota. Építése 1715-ben kezdődött, I.(Nagy) Péter parancsára a cár nyári rezidenciájaként. A cár itt akart “ablakot nyitni Európába”. Késöbb a palota a nagyhercegek tulajdonába került. Jelenleg „Kongresszusi Palota” és az Orosz Föderáció elnökének használátában van. Láthatjuk az elnöki lakosztályokat, a fogadó-termeket, a kötetlen találkozókra kijelölt dísztermeket. Ezután a Finn-öböl partján haladva, Oranienbaum nevű városon keresztül átjutunk Kronstadtba.
A város a Kotlin-szigeten fekszik és az orosz hadi flotta bölcsöjének számít. Városnézés során megnézzük a nemrégen felújított Szent Miklós Templomot. Szentpétervárra a várost az árvizektől védő gáton térünk vissza.
Nap8.